Rólunk

Több mint huszonöt évvel ezelőtt rövid ideig Németországban éltünk. Itt találkoztunk először az itthoni édesség boltokhoz egy kicsit sem hasonlító csokoládézókkal. Már a belépés pillanatában a melegség öntötte el az ember lelkét, no és azok az illatok…

rolunk-webAkkor még laikusként ismerkedtem az új ízekkel, érzésekkel az egész hangulatával. Már akkor felmerült az, hogy hazajövetelünk után esetleg itthon is ezzel a csodával kellene foglalatoskodnunk, de hazatértünket követően teljesen más irányba sodort az élet bennünket. Majd 2009 nyarának egyik délutánján betévedtünk egy videotékába és kezünkbe akadt a Csokoládé című film…

Ezután gyorsan követték az események egymást. Megnyitottuk egy baráti párral első csokoládé üzletünket 2009. augusztus végén, majd hosszabb előkészítő és tanulási folyamat után a 2010-es év márciusában megnyitottuk régi idők hangulatát idéző saját tulajdonú csokoládézónkat és kávézónkat, létrejött Csokoládia. Célunk az volt, hogy mi magunk készítsük csokoládét, próbáljunk meg prémium minőségű alapanyagokból, tartósítószerek és mesterséges színezékek nélkül olyan termékeket alkotni, melyet a saját gyermekeim is nyugodtan fogyaszthatnak, hiszen Ők is nagyon szeretik a csokoládé minden formáját, mint az a kedves pufók madár Csukás István meséjében. Manufaktúránkban gyártott termékeink a táblás csokoládék, bonbonok, csokoládé figurák és a nagyon kedvelt forró csokoládé italporunk.

2013 januárjában sikerült az otthoni “műhelyecskénket” felváltani egy már üzemnek nevezhető műhellyel. Itt már egyszerre tudunk bonbont és táblás csokoládét is készíteni. Ez nagy előrelépés számunkra, hiszen nem kell kompromisszumokat kötnünk az “alkotási” folyamatban. Végre elkezdhettük tanulni a kakaóbab pörkölés mesterségét is, azaz régi vágyunk teljesült a saját kakaóbab behozatalával.

Manufaktúránk fejlődéséhez egy újabb lökést adott egy történészből lett cukrász belépése. Villányi Dóri fiatalos lendületével, szakmai elhivatottságával sikerült egy megújulási folyamaton átmennünk. Kibővített termékpalettánkkal és kreatívabb, újszerűbb megoldásokkal sikerült Csokoládiát a legsikeresebb csokoládékészítő vállalkozások közé emelni.

2018-as évben – sikeres 8,5 éves működés után – be kellett zárnunk márkaboltunkat, de műhelyünk tovább működik.  Minket is utolért a munkaerő hiány, illetve az évről-évre rövidülő szezonok miatti bevétel kiesés. Úgy gondoljuk, hogy szükségünk van egy márkaboltra, hogy megmaradjon a “közvetlen visszajelzés” is termékeinkről. Keressük a megoldást.

Jelenleg céges partnereinknek készítünk egyedi bonbonválogatásokat. Sok esetben céglogózott dobozban, vagy logózott szatén szalaggal masnizva.

Látogasson el Facebook oldalunkra, ott sok termékünkről talál fotót.

Csokoládia – a boldogság ott van minden falatban….

Szilágyi Antal, tulajdonoscukrász-chocolatier